A két legfontosabb versenytársnak pillanatnyilag Frankfurt és Párizs látszik – írta a Világgazdaság.
A francia főváros vezetése már a népszavazás utáni napokban több ezer levélben kereste meg a brit cégeket. Ezekben Párizs pénzügyi lehetőségeinek ecsetelésével csábítgatták magukhoz a szigetországi vállalkozásokat.
Ugyan a versenybe beszállt Luxembourg, Amszterdam és Dublin is, de a másik nagy esélyesnek Frankfurt számít, amely ma már nemcsak Németország, de a kontinens egyik legfontosabb pénzügyi, közlekedési, kereskedelmi és kulturális központja is.
A Bloomberg kedden azt írta, Párizs húszezer bankárt csábíthat el Londonból – idézték fel.
A hírügynökség a francia érdekekért erőteljesen lobbizó cégre, a Paris Europlace-re hivatkozva azt közölte, hogy heteken belül valóságos gazdasági kivándorlás kezdődhet meg Londonból.