Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Férfiak intézik az adásvételt Tanzániában, Afrika egyik legszegényebb országában. A nők csak elszenvedői az alkunak. Ez is kiderül az orosz televízió helyszíni riportjából.
A rövid beszélgetés a Bride Trade (menyasszonyvásár) című dokumentumfilmben hangzik el, amelyet az orosz Russia Today televízió hírportálja is bemutat. A riportból kiderül, hogy az afrikai országban hivatalosan ugyan 14-ről 18-ra emelték a menyasszonyi alsó korhatárát, de ezt senki sem veszi komolyan. Mint ahogy azt sem, hogy meg kellene kérdezni magát a menyasszonyt is: mit gondol a frigyről. A falvakban erről szó sincs. Míg a férfiak alkudoznak, addig a nők tisztes távolban várakoznak, amíg eldől a kis menyasszony sorsa. A filmre vett esetben eredetileg csak három tehenet akartak adni a lányért. A férfirokonság 14-et kért. Ezután állapodtak meg 10 tehénben: 7-et azonnal, hármat pedig később.
Tanzániában nem ritka a 11 éves menyasszony sem. A családok egy része igyekszik minél előbb pénzt csinálni a lányából. Így aztán nagyon hamar eladósorba kerülnek. Miután eladták az ifjú menyasszonyokat. a kapcsolatuk az eredeti családjukkal csaknem megszakad. Az újdonsült ara immár az új család tulajdona. Természetesen ő a legutolsó a sorban: engedelmeskednie kell nemcsak a férfiaknak, de az idősebb nőknek is. Becsülete a család előtt csak akkor lesz, ha fiúkat szül szép számban. Így érthető, hogy népességrobbanás van Tanzániában éppúgy, mint fekete Afrika legtöbb országában. Mindkét nagy vallás: a kereszténység és az iszlám is azt hirdeti: szaporodjatok és sokasodjatok! Ezért a lányokat már nagyon fiatalon eladják annak, aki a legtöbb tehenet ígéri.
A gazdagabb férfiak háremet tartanak, mert ez önmagában növeli a presztízsüket. Ha pedig a feleségek sok fiút is szülnek, akkor igazán tekintélyes lesz az apa, akit egyáltalán nem zavar, hogy tehenekért cserébe szerezte meg menyasszonyait, olykor a gyereklányok közül.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.