Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Akárhányszor a Hey Jude-ot éneklem a színpadon, mindig az jár a fejemben: ezért nekem valakinek fizetnem kell, pedig ez az én dalom! Mindezt Paul McCartney fejtegette már egy ideje, most pedig egy New York-i bírósághoz fordult, hogy visszaszerezze legendás számait, melyeknek a szerzői jogát még 1970-ben veszítette el.
1985-ben Michael Jackson élete talán legjobb üzletét kötötte: potom 41,5 millió dollárért Paul McCartney orra elől vásárolta meg a Beatles-dalok szerzői jogait. A mintegy 200 sláger pedig azóta ennek az összegnek a sokszorosát hozta vissza. Jackson cégét azután 1995-ben a japán Sony vásárolta fel. Ők már igazi cápának számítanak a piacon, olyan klasszikusok dalainak szerzői jogai is a portfóliójukban vannak, Elvis Presley, illetve maga Michael Jackson. És akkor ne említettük az olyan mai csillagokat, mint Taylor Swift, Rihanna, Eminem és még sokan mások.
Paul McCartney perét óriási figyelem kíséri a popzenei piacon, hiszen precedensértékű ítélet születhet. A Duran Duran már megpróbálta ugyanezt, de Nagy-Britanniában. Hosszas pereskedés után a bíróság ott úgy döntött: nem illetékes amerikai szerzői jogi ügyekben. Ezért perel Paul McCartney New Yorkban. Meg persze azért, mert nem akar mindig másnak fizetni akkor, amikor a Hey Jude-ot énekli a színpadon.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.