Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapest Honvédra és annak akadémiájára vetett szemet egy befektetési alap.
Az érdeklődést egyelőre nem erősítette meg George F. Hemingway, a klub vezetője. A hírt az nb1.hu szellőztette meg egy hongkongi forrásra hivatkozva. Eszerint a kínai befektetési alap 2016 októbere óta tárgyal a magyar klubbal, és leginkább a Magyar Futball Akadémia keltette fel az érdeklődésüket. A hongkongi székhelyű befektető alap ugyanis többségi tulajdont szerezne a klubban és a Magyar Futball Akadémiában.
Az ügy hátterében áll, hogy a kínai kormány korábban komoly programot indított állami sportiskolák, különösen labdarúgó-akadémiák fejlesztésére. Az nb1.hu forrása szerint amennyiben sikerül megegyeznie az alap vezetőinek a Honvéd tulajdonosával, az első ilyen intézményt Dél-Kínában hoznák létre ötezres létszámmal, de emellett tovább üzemeltetnék a Budapest Honvédot is.
A kínai focinak is megvan a maga Felcsútja, ötven edzőpályával
A kínai foci egyelőre még arról híres, hogy horribilis pénzért csábítják el a már levezető fázisba ért, idősödő európai és dél-amerikai sztárjátékosokat. De a jövőre is gondolnak: a legfelső vezetés elfogadta az 50 pontos „Nemzeti Futballfejlesztési Tervet".
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.