Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Befektetőre találhat a MotoGP-pályának szánt sávolyi ingatlan, amelyen valaha a spanyol Sedesa csoport akart fejleszteni - írta a Világgazdaság.
A megaprojekthez igényelt 15,3 milliárd forint hitelt a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. visszavonta még 2010-ben, és nem épült meg végül a motorversenypálya, bár 2009-ben az akkori miniszterelnök letette az alapkövet, és már abban az évben futamot terveztek a pályára – idézte fel a VG.
A terület a Sávolyi Motorcentrum Fejlesztő Kft. tulajdonában áll, a projekt nélkül maradt társaságot azonban 2015 májusában a bíróság megszűntnek nyilvánította és már a kényszertörléséről is rendelkezett.
A múlt héten kelt cégbírósági bejegyzés szerint viszont kényszertörlésből felszámolásba fordult az eljárás.
A lap fordulatot firtató kérdéseire a kirendelt felszámolóbiztos, Börcsök Sándor nem reagált. Annyi látható a cégbejegyzésből, hogy a kényszertörlési eljárás alatt összesen mintegy 4,5 milliárd forint követelést jelentettek be a fejlesztő céggel szemben.
A sávolyiak mindenesetre összefüggést látnak a nemrég kormányhatározatban rögzített Balaton-fejlesztési program és a felszámolás között. A program több mint 300 milliárd forintjából akár e kiemelt turisztikai területre is juthat, ami vonzóvá teheti a sávolyi ingatlant.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Dietetikus segítségével vesszük sorra, hogyan segíthet a tojás izmaink gyarapításában, és érdemes-e nyersen fogyasztani.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.
A vitát a Szociáldemokrata frakció kezdeményezésére szerdán délután tartják.