Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A 4-es metróról készült uniós jelentés kormányzati kimazsolázása is jelzi, hogy megkezdődött a 2018-as választási kampány.
A politikai haszonszerzés lehetett a fő célja a kormánynak azzal, hogy a múlt héten csepegtetni kezdte az Európai Csalás Ellenes Hivatal (OLAF) négyes metróval kapcsolatos vizsgálatának eredményeit. Annál is inkább, mivel ha az Európai Bizottság úgy dönt, hogy súlyos büntetést szab ki, azt a kabinet alighanem vitatni fogja. Ha másként tenne, saját magával is ellentétbe kerülne.
A magyar kormánynak nem is feltétlenül jönne rosszul, ha az ügy az Európai Bíróságig jutna el. Már csak azért is, mert a visszaélések bizonyítása akkor nem a magyar hatóságokra hárulna. Jól mutatja a nehézségeket, hogy eddig sem a rendőrség, sem a Nemzeti Nyomozó Iroda nem tudott összekalapálni egy vádiratot a metró beruházással kapcsolatban, holott az első feljelentést már 2010-ben a választási kampány kellős közepén megtette az Állami Számvevőszék.
A nyomozásnak új lendületet adhat az OLAF vizsgálata, a kérdés az lesz, milyen neveket dobnak még be az ügybe az Alstom után.
Részletek a HVG csütörtökön megjelenő számában.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.