Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Meg kell nyitnia Magyarországnak a közjegyzői szakmát az unió más országainak polgárai előtt is - döntött az Európai Bíróság.
Magyarország megsértette az Európai Unió működéséről szóló szerződésnek a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezéseit azzal, hogy a közjegyzői hivatás gyakorlását állampolgársági feltételhez kötötte - mondta ki ítéletében az Európai Unió Bírósága szerdán.
A luxembourgi székhelyű bíróság döntését azzal indokolta, hogy a magyarországi közjegyzők vizsgált tevékenységei nem járnak együtt a közhatalom gyakorlásával, így a szakma gyakorlásához nem követelhető meg a magyar állampolgárság. Az uniós jog viszont csak a közhatalom esetében tesz kivételt a letelepedés szabadsága alól, magyarul parlamenti képviselő például csak az adott ország állampolgára lehet. Magyarország azzal indokolta a korlátozást, hogy a közjegyzők fizetési meghagyásokat bocsáthatnak ki és ezek végrehajtását is elrendelhetik, illetve hagyatéki ügyekben is eljárnak.
A bíróság szerint ez nem jelent közhatalmat, a szakma képviselői ugyanis főtevékenységként szabadpiaci szolgáltatásokat nyújtanak, ráadásul díjazás ellenében. Ha pedig a fentebb említett meghagyásokat teszik, az a közfeladathoz képest járulékos tevékenység, nem közvetlen. A meghagyásaik például csak akkor válnak végrehajthatóvá, ha azokat az érintettek nem vitatják, a vitás ügyekben pedig a bírósághoz fordulnak – vagyis a közhatalmat nem a közjegyző, hanem a bíró gyakorolja.
Emiatt pedig rájuk is vonatkozik a letelepedés szabadsága, vagyis az az alapelv, hogy az EU minden polgára szabadon vállalhat munkát és vállalkozhat valamennyi tagországban, ebben pedig sem a másik állam, sem hazája nem akadályozhatja.
Az ítélet egy több mint tízéves ügy végére tett pontot. Ez volt a legrégebbi jogvita Brüsszel és Magyarország között – jegyzi meg a Bruxinfo. Az Európai Bizottság még 2006 októberében szólította fel Magyarországot, hogy indokolja meg, miért ellentétes az uniós joggal a közjegyzői hivatás gyakorlását szabályozó jogszabály. A vita végül 2015 nyarán kötött ki a bíróságon, ahol egyébként Magyarország mellett álltak a csehek is.
A két ország nem számít renegátnak, hiszen a közjegyzőség korlátozása miatt az Európai Bíróság egy 2011. májusi ítéletében már hat országot elmarasztalt.
A szabályozott szakmákhoz való hozzáférés korlátozásában nem a közjegyző az egyedüli példa az EU-ban. Igaz, többnyire nem állampolgárságot várnak el, hanem a sajátos képzés igazolását vagy azt, hogy valaki a megelőző tíz évben legalább két évig gyakorolta az adott szakmát. Két fontos kivétel így is van: a könyvvizsgálók és az ügyvédek, igaz a letelepedés számukra sem tiltott, csupán külön irányelv szabályozza.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.