Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője egy debreceni gazdasági fórumon mondott beszédet péntek este.
A megyei kereskedelmi és iparkamara fórumán beszélt egyrészt a munkaerőpiacról, és annak sajnálatos szerkezetéről:
- Ma 4,4 millió munkavállaló van Magyarországon.
- 1-1,2 millió ember, azaz a fentiek 20-25 százaléka még mindig az államtól kapja a fizetését.
- Ez arány a visegrádi országokban 13, Németországban 9 százalék.
- A következő öt évben "keményen csökkenteni kell" az állami munkavállalók létszámát.
Másrészt beszélt az európai uniós és hazai fejlesztési forrásokról, illetve azok elköltéséről.
- Némi önkritikával azt mondta, most először nem "állami költekezésre", hanem gazdaságfejlesztésre fordítják az EU-források nagy részét (60 százalékát).
- Húsz megyei jogú várossal megállapodtak, és ezek fejlesztését 2300 milliárd forinttal támogatják. Ebből 1000-1200 milliárd magyar forrás.
- "Budapestnek nem kellett az olimpiára ezer milliárd forint fejlesztési forrás", így abból a vidék fejleszthető.
- Megépítik például a Kassát, Miskolcot, Debrecent és Szegedet összekötő négysávos autóútat 2021-ig, 450 milliárd forintos hazai forrásból.