Nyomoz az ügyészség Mikola István ügyében

A Magyar Nemzet szerint abban az ügyben folyik nyomozás, amelyben Mikola István vette fel az akkori felesége után kiutalt pótlékot is.

  • hvg.hu
Nyomoz az ügyészség Mikola István ügyében

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz a IX. kerületi ügyészség Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára ügyében - írja a Magyar Nemzet.

A nyomozás összefüggésben áll azzal az üggyel, amit a 24.hu tálalt korábban, és amely szerint az államtitkár éveken át kapta azt a járandóságot is, amely a tőle 2015-ben elvált feleségét illette volna. Mikola ugyanis 2011 és 2014 között magyar OECD-nagykövet volt Párizsban, amiért havi 5 ezer eurót kapott. Felesége diplomatafeleségként havi 1600 eurót kapott, amit Mikola javadalmazásához adtak hozzá.

A cikk szerint Mikola feleségének azzal van a problémája, hogy mivel a havi 1600 eurót is Mikola vette fel (bár ekkor még a jelek szerint együtt is voltak), ez az összeg a férje, és nem az ő nyugdíjalapját növelte.

Az ügyben egyébként a fideszes feljelentőbajnok Tényi István tett feljelentést.

Mikola és felesége válása anyagi vitákkal zajlik, a Nemzet felidézi, hogy tavaly Mikola ügyvédje vette meg a Mikolát és feleségét is fenyegető banki követelést, amiből nyilván a feleségét érintő a kényesebb ügy. A feleség lopásért is feljelentette Mikolát, mivel párizsi tartózkodásuk alatt eltűnt egy tízmilliós értékű antik bútorkollekció, amit Budapesten Mikola családjánál helyeztek el.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.