A sok új lakás azonban hozzájárul a magyar ingatlanállomány egészének minőségi javulásához, hiszen ezek a lakások, házak később a használtlakás-piacon fognak megjelenni – magyarázta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője vasárnap az M1-en.
Mint mondta, tavaly több mint 30 ezer építési engedélyt adtak ki, ami két és félszerese az egy évvel korábbinak. Ez azt jelenti, hogy még nagyobb növekedés várható egy-két év múlva, amikor átadják ezeket a lakásokat.
Balogh László ismertette, februárban 68 százalékkal több lakást kínáltak megvételre, mint egy évvel korábban, hozzátéve, hogy sok esetben tervekről van szó, amelyek még építési engedélyezés alatt állnak.
Kitért arra, hogy a családi ház építésében gondolkodók szerencsésebb helyzetben vannak, mert kisebb kivitelező csapatokat könnyebb találni, mint a nagyobb volumenű projektekhez.