szerző:
hvg.hu

Tavaly mindösszesen három nukleáris reaktorblokk építésébe kezdtek bele a világon, ami nem csak ahhoz képest szinte semmi, hogy az iparág aranykorának csúcspontján ez a szám 234 volt. Böngésszen szemléltető ábrákon annak bizonyságáért, hogy a kormány paksi beruházási elképzelései nem csak az orosz hitel miatt kockázatosak.

Sok mindenről árulkodik a The Bulletin oldalán a minap megjelent, vizuálisra szerkesztett adatbázis. A világban működő, illetve építés alatt álló nukleáris erőművi adatokból nem csak az látható, hogy e technológia globális terjedése hogyan vette "művelés alá" Ázsiát, és hagyta (Dél-Afrika kivételével) továbbra is érintetlenül Afrikát.

Vagy hogy e technológia igazi aranykorát az 1965-1979 közötti időszakra tehetjük; '79-ben például 234 épülő reaktor építése került a statisztikákba, melyből az USA egymaga százzal vette ki a részét!  Vagy azt is, hogy a manapság előszeretettel hivatkozott nukleáris erőműépítési reneszánsz annyira elég, hogy talán 64 reaktor-projektre kitegyék az "építés alatt" feliratot, ám ez zömmel a kínai, indiai és pakisztáni nukleáris reaktorépítési láznak köszönhető.

Mert bizony: Nyugat-Európa 1997 óta csupán két atomerőmű valódi építésével bajlódik, és miközben ugyanezen a limiten billeg Latin-Amerika, a Közel-Keleten ennek a dupláját hamarosan szinte biztosan be is kapcsolják. A dél-koreaiak egyesült arab emirátusi projektjének befejezése ugyanis a legbiztosabb atomerőmű-beruházás ma a világban  - miközben mind a franciaországi, mind a finn építkezések befejezése továbbra is csúszik.
Azt az ábrák nem jelzik, hogy a 2016-ra Közép-Európának "berajzolt" 10 reaktor építése mennyire vehető komolyan (lásd: Mohovce vagy Temelin, illetve a Paks II projekt)....

©

... de ha valahol azt olvassa majd, hogy itt a "nukleáris tavasz", vagy hogy a franciáknak odahaza, az oroszoknak meg mindenhol máshol is a világban hamarosan építenük "kell", akkor majd jusson az eszébe ennek az ábrának a jobb széle. Igen, ott, ahol a 2020-as dátumot látja...

Ezért nincs itt a nukleáris reneszánsz

Igaz, hogy a papír mindent elbír, de a bizonyítás során csak kérdőjeleket találni. Meg azt, hogy inkább már az a valószínű, hogy beérik lassan a megújuló energiatermelés gyümölcse, mivel az az energetikai szektor számára is már jóval érdekesebb. A csernobili tragédia 30.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Teslára vágyik? Itt a jó hír: erre is kérhető már állami támogatás

Teslára vágyik? Itt a jó hír: erre is kérhető már állami támogatás

A mesterséges intelligencia napokkal előbb tudta, hogy globális járvány lesz a koronavírusból

A mesterséges intelligencia napokkal előbb tudta, hogy globális járvány lesz a koronavírusból

Elköltöztek a lemigránsozott pékek Gyergyóditróról

Elköltöztek a lemigránsozott pékek Gyergyóditróról

Kobe Bryant-re emlékeznek az egyik legismertebb kosárlabdás videojátékban

Kobe Bryant-re emlékeznek az egyik legismertebb kosárlabdás videojátékban

Megjöttek a fotók, így néz ki közelről a Kínából indult koronavírus

Megjöttek a fotók, így néz ki közelről a Kínából indult koronavírus

Van egy kis baj a kijelző alá tett szelfikamerákkal – illetve rögtön kettő is

Van egy kis baj a kijelző alá tett szelfikamerákkal – illetve rögtön kettő is