Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Már az idén is jött pénz Brüsszelből, mintegy egymilliárd forint.
Mintegy 230 milliárd forintnyi támogatást fizetett ki az Európai Bizottság az elmúlt kilenc hónapban a Magyarországról kiküldött számlák alapján – írja csütörtöki számában a Világgazdaság a Miniszterelnökségtől kapott tájékoztatás alapján.
A szóban forgó támogatási összeg 70 százaléka tavaly decemberben érkezett Magyarországra, de Brüsszelből – ha szerényebb mértékben is – már az idén is egyenlítettek ki magyar számlákat: januárban 1,9 millió euró (mintegy 600 millió forint), februárban pedig 1,3 millió euró (mintegy 400 millió forint) értékben.
A brüsszeli kifizetéseknél azonban jóval több pénz jutott el a projektgazdákhoz. A különbözetet a magyar költségvetés állja. Ezért is fontos – jegyzi meg a napilap –, hogy minél több teljesítésalapú számlát hagyjon jóvá az uniós testület, mert mindaddig a magyar költségvetés terhére finanszírozza az állam a beruházásokat. A múlt év novemberében ezért tágította a kormány a kereteket: lehetővé tette, hogy 800 milliárd forinttal túl lehessen lépni a büdzsé uniós fejezetének előirányzatát.
A folyamatot a kancellária azzal próbálja gyorsítani, hogy március 31-ig kiírja a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó összes pályázati felhívást. A már elbírált pályázatoknál pedig a lehető leghamarabb kifizeti a pénzt a győztes pályázóknak – írja a csütörtöki Világgazdaság.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.