Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Sikeréhség, kielégíthetetlen tudásvágy, pénzszükséglet, technikai kütyük iránti rajongás és ragaszkodás a megszokott hobbikhoz – többek között ezek jellemzik a sokak által megfejthetetlen attitűdű Z generációt. A fiatal pályakezdők az álommunka hajszolása közben azonban felismerik, hogy kompromisszumok és gyakorlati tapasztalat nélkül aligha tudják elindítani karrierjüket.
A Z generáció körül még mindig sok kérdőjel lebeg, legyen szó hobbikról, elérési helyekről, érdeklődésről vagy akár a munkavállalásról. Ez utóbbival kapcsolatban a Schönherz Iskolaszövetkezet saját adatbázisában végzett felméréséből azt derítette ki, hogy a pénz és a tapasztalatszerzés elsődleges motivációnak számít, emellett azonban a fiatalok számára az anyagi függetlenség kialakítása és céljaik önerőből történő megvalósítása is nagyon fontos.
Milyen állások várják a fiatalokat? |
A 20. jubileumi HVG Állásbörze március 8-9-én várja a tapasztalt szakembereket, a pályakezdőket és a hallgatókat egyaránt a Papp László Budapest Sportarénában. Az állásajánlatok mellett az érdeklődők ismert emberek előadásain, ingyenes önéletrajz és bértárgyalás tanácsadáson vehetnek részt, emellett pedig több szimulátort kipróbálhatnak, és megismerhetik a legújabb fejlesztéseket. |
"Bármilyen fiatal korban szerzett munkatapasztalat sokat nyomhat később a latba, gyakorlottabbá tesz és persze jól mutat a CV-ben. A munkabírás, hozzáállás, lojalitás már a legelején kiderül. A tapasztalat azt mutatja, hogy diákként is érdemes az embernek saját szakterületén keresni lehetőségeket, e tekintetben egyébként a mérnök-informatikus és egyéb informatikai szakokon tanulók indulnak a legjobb esélyekkel – mondta el Baross Levente, a Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke.
Aki ilyen jellegű munkát keres, és ehhez rendelkezik is a megfelelő tudással, szerinte 1-2 nap alatt már állásra is lelhet. "Ebből is látszik az a túlkereslet, ami a szakmát jó ideje jellemzi, és ezért képzünk mi magunk is diákokat speciális technolóigai tudásra, ingyenesen, így biztosítva megfelelő informatikai utánpótlást." Az IT szakmában egyébként továbbra is a férfiak dominálnak, azonban oktatásaikon és a szakmai diákmunka szektorban egyaránt emelkedni látszik a hölgyek száma. Jelenleg informatikai munkát vállaló diákjaik 13,5 százaléka nő.
A Z-k többsége a mamahotel kényelmét élvezi, és bár szívesen állnának a saját lábukra, a megszokott „luxusból” nehezen engednek. És mire gyűjtenek szívesen a fiatalok? Az iskolaszövetkezet saját bázisában készített felmérés eredményei azt mutatják, hogy a legtöbben technikai eszközökre vágynak – többek között új monitorra, tévére vagy e-book olvasóra –, de sokan hobbijuk finanszírozására, utazásra, fesztiválra, vagy életminőségük javítására (pl. szemüvegvásárlásra) fordítanák extra jövedelmüket, de olyanok is vannak, akik éppen szüleiket támogatnák például a rezsihez való hozzájárulással.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Dietetikus segítségével vesszük sorra, hogyan segíthet a tojás izmaink gyarapításában, és érdemes-e nyersen fogyasztani.
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.