Majdnem ötmilliárdból építenek piacot Békásmegyeren

Lebontják a régi pavilonokat a békásmegyeri piacon, és egy Pünkösdfürdő utcai parkolóban alakítanak ki ideiglenes piacot addig, amíg felépítik az újat, várhatóan 2019 nyarára.

  • MTI MTI
Majdnem ötmilliárdból építenek piacot Békásmegyeren

A békásmegyeri piac 4,8 milliárd forintos fejlesztése lesz Óbuda egyik legjelentősebb projektje – ezt mondta Bús Balázs polgármestere hétfőn újságíróknak.

Puskás Péter alpolgármester szerint a mostani piac leromlott állapotban van, a pavilonokat teljesen le kell bontani. A generálkivitelezőre vonatkozó közbeszerzési pályázatot a következő hetekben írják ki, 2017 nyarától várhatóan 2019 nyaráig tart az építkezés.

Az alpolgármester kiemelte: figyelnek arra, hogy a bérlőknek a legkisebb legyen a vesztesége, ezért ideiglenesen új pavilonokat építenek egy Pünkösdfürdő utcai parkolóban és ott működhet tovább a piac, amíg elkészül az új. Nemcsak a piaccsarnok újul meg, hanem új közösségi tér is létrejön – tette hozzá.

Óbudai Önkormányzat

Virág Benedek, az Óbudai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője a tervek között említette a Flórián tér rendezését is. Azt mondta: forgalomtechnikai és örökségvédelmi tanulmányt készítettek, májusban pedig kitelepüléseket tartanak, hogy megismerjék az emberek véleményét, elképzeléseit.

Beszámolt arról is, hogy idén forgalomcsillapító változtatások lesznek Csillaghegyen, és további területek közlekedését is felülvizsgálják.

Bús Balázst kérdezték arról, mi lesz a tervezett óbudai fejlesztések sorsa a 2024-es olimpiai pályázat visszavonása után. Azt válaszolta: a Velodromról érvényes kormányhatározat rendelkezik és bíznak benne, hogy megépül, mert az egyebek mellett a Gázgyár kármentesítését is felgyorsíthatja. A mountainbike pálya azonban úgy tűnik, "elvérzik".

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.