Hatmilliárd forintot költenek a vizes vb szálláshelyeire

Megjelentek a vizes vb szállásairól szóló közbeszerzések eredményei, összesen közel hatmilliárd forintot költenek a hotelekre.

  • hvg.hu
Hatmilliárd forintot költenek a vizes vb szálláshelyeire

Összesen hatmilliárd forintból biztosítják a csapatok, a média, valamint a nemzetközi szövetség vezetőinek elszállásolását a vizes világbajnokság alatt – derül ki a most megjelent uniós közbeszerzési értesítőből.

Két közbeszerzés eredményét hirdették ki. Az egyik több, mint ötmilliárd forintról szól, ebben a nemzetközi szövetség (FINA) vezetőinek, VIP-vendégeinek, szponzorainak, technikai személyzetének ötcsillagos szállókban történő elhelyezéséről volt szó. Emellett a technikai személyzet más tagjai négycsillagos hotelekbe mehetnek, a média pedig 3, 4, valamint 5 csillagos szállók közül válogathat. Balatonfüreden, ahol szintén lesznek versenyek, a csapatok kénytelenek lesznek három- és négycsillagos helyekkel beérni, míg Budapesten a legtöbbeknek négycsillagos hely jut, kivéve az amerikai és a kanadai csapatot, akik a legmagasabb szintű szállást kérték. Végül 17 cég hoteljeiben szállásolják el a szövetség tagjait, támogatóit, a csapatokat és a médiát.

A másik tender hiányzó szállodai szolgáltatásokról szólt. Ebben a FINA részére 238, a csapatoknak pedig 171 szobát kértek, 900 millió forintért. Ezen a pályázaton a Kempinski, az Adria Palace, valamint a Duna Szálloda Zrt. nyert.

A közbeszerzések kiírói a rendkívüli sürgősséget azzal indokolták: a vb több más csúcseseménnyel is egy időben lesz. A világbajnokság július 14-én kezdődik és 30-ig tart, eközben a 20-a és 24-e közötti Forma–1-re is sok turista érkezik majd, ahogy a Red Bull Air Race is lefoglalhatná a szállodai kapacitásokat.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.