Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A cégek már kevesebb pénzt tudnak termelni, mint korábban.
Négy év óta először visszaesett a H&M negyedéves forgalma, miközben legfőbb riválisa, a Zarát is magába foglaló spanyol Inditex nyolc éve a legalacsonyabb profitrátáról számolt be szerdán.
A Bloomberg szerint mindez annak a jele, hogy ezeknek az úgynevezett „fast fashion” kategóriába tartozó boltok tipikus vásárlói ma már inkább szórakozásra költik a pénzüket, ruháikat és kiegészítőiket pedig inkább online üzletekben szerzik be. Az sem segíti az eddig irtózatos profitot termelő cégeket, hogy miközben egyre nyomottabb áron tudják eladni termékeiket, azoknak az előállítása egyre többe kerül az emelkedő ázsiai bérek miatt.
És ha ez nem lenne elég, a rossz adatok a részvények árát is lejjebb nyomják. A H&M esetében például az a hír, hogy februárban 1 százalékkal visszaesett a bevétel az egy évvel korábbihoz képest (amikor ráadásul szökőév volt), 5,1 százalékos árfolyamesést idézett elő. De amiatt is ütötték a tőzsdén a céget, hogy a vártnál alacsonyabb, svéd koronában számolva csak háromszázalékos volt a bevételnövekedés.
Az Inditex papírja is kevesebbet érnek, mint korábban: 2,7 százalékkal esett vissza az árfolyam, miután kiderült, hogy a jövedelmezőség a várt 0,5 százaléknál nagyobb mértékben, 57,8 százalékról 57 százalékra csökkent.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.