Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vikingek is inkább a szárazföldet választották, hogy elkerüljék a viharos tengerszakaszt, amit most alagúttal old meg a norvég kormány.
Norvégiában a Stad félsziget alatt húzódik a világ első hajóalagútja. A csatorna 45 méter magas, 36 méter széles és az 1,7 km hosszú alagútban elfér egy akár 16 ezer tonnás, 12 méter hosszú hajó is – írja az RT. A beruházástól azt várják, hogy a térség gazdasági fejlődésére is jótékony hatással lesz, és persze közlekedési előnyökkel is jár. Nem kell a hajóknak ugyanis megkerülni az egész félszigetet, s így egy olyan tengerszakaszt is elkerülhetnek, ahol évente 100 nap viharos, veszélyes. Itt a második világháború óta 33 ember halt már meg. Már száz éve vitatkoznak a csatorna megépítésén, az első korai tervek az 1870-es években készültek el. A tenger olyan viharos itt, hogy már a régi vikingek is inkább áttuszkolták a hajóikat a félszigeten, semmint a tengeri utat választották.
Az alagút tíz évig fog épülni és 33,9 milliárd forintnyi koronába fog kerülni (hacsak meg nem változik a látványterve, és merülnek fel költségnövelő tényezők, mint az itthon oly megszokott).
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.