Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
117 nap van még a vizes vébé rajtjáig, elindították a visszaszámláló órát az Erzsébet téren. Rákay Philip kétmilliózását megszégyenítő számmisztikával rukkolt elő Szántó Éva.
A Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI tudósítása szerint „a látványosnak és színvonalasnak ígérkező nyári magyarországi eseményt a televízióban a becslések szerint csaknem hatmilliárdan fogják látni, s ennek köszönhetően Budapest kiemelt turisztikai értékeit is”.
Jelenleg a Föld népessége – az eszkimó csecsemőtől a kongói törzsfőnökig és Szántó Éváig – összesen nincs 7 és fél milliárd. Ehhez képest a 6 milliárd erős túlzásnak tűnik. Persze egy ember többször is rákapcsolhat a versenyekre, ám így is elég valószínűtlen, hogy a vizes vébét közel kétszer annyian néznék világszerte, mint a legutóbbi foci vébét. (Az Index hívja fel a figyelmet, hogy azt a hivatalos számok szerint 3,2 milliárdan nézték.)
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszédében azt hangsúlyozta, hogy Magyarország készen áll az eddigi legnagyobb nemzetközi sportesemény megrendezésére, amelynek közel 350 ezer nézőjéből csaknem százezret külföldről várnak.
Hozzátette: a vb-k történetében most először fordul elő, hogy a szinkronúszók versenyét külső helyszínen, a Városligeti csónakázó tóban felépített medencében bonyolítják majd le. Kitért arra is, hogy néhány napra egyedülálló sportközponttá alakul át a Batthyány tér, ahol a felépített toronyból a nők 20, a férfiak 27 méterről ugranak majd a mélybe, miközben a háttérben a Parlament lesz látható. Elmondta azt is, hogy a nyíltvízi úszók a balatonfüredi Tagore-sétány előtt versenyeznek majd, az úszók és a műugrók a rekord idő alatt elkészült Duna Arénában, a vízilabdázók pedig a Hajós Alfréd Uszodában küzdenek majd a helyezésekért.
A 17. FINA Világbajnokságot július 14. és 30. között rendezik Budapesten és Balatonfüreden.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.
A költségvetés csak a legújabb szög az amerikai deviza koporsójában?
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.