Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A kétmilliárd forintos keretből 50 milliót sem fizettek ki.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette azoknak a magánszemélyeknek és cégeknek a listáját, akik/amelyek 2016-ban megkapták az új elektromos autó vételéhez nyújtott 1,5 millió forintos támogatást. (A lista itt található, a linkre kattintva elvileg azonnal letöltődik egy több ezer soros excel).
A listából az látszik, hogy tavaly csak 33-an részesültek a kedvezményben, és összesen mindössze 48 autót vettek.
Ez a szám még akkor is nagyon kevés, ha figyelembe vesszük, hogy a támogatási program csak október végén, november elején indult.
Az első hírek ugyanis arról szóltak, hogy csak tavaly novemberben 115 igénylést adtak le a vevők, ami csaknem akkora mennyiség, mint a korábbi 12 hónapban eladott összes e-autó száma. A kifizetések jelentős része tehát az adatok alapján átcsúszhatott 2017-re.
A kormány tavaly azt kommunikálta, hogy 2016-ban 2 milliárd forintot, 2017-ben pedig 3 milliárd forintot szán a programra. Az NGM lista alapján azonban a tavalyi 2 milliárdból összesen 49,5 millió forintot fizettek ki.
Az NGM egyébként az állami szervezetek általános gyakorlatához képest példásan precízen hozta nyilvánosságra az e-autósok adatait, a listából a széles közvélemény most azonnal névvel és címmel megtudhatja, hogy kik vettek ilyen járművet az elmúlt hónapokban.Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.