Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Hatvankét rendbeli csalás miatt emelt vádat egy szolnoki férfi ellen a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség.
Az ügyészség börtönben letöltendő szabadságvesztés és vagyonelkobzás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.
A főügyészség megfogalmazása szerint a megnyerő modorú férfi 2007 és 2015 között pénzügyi tanácsadóként kötött ismeretségeket a többségükben Jász-Nagykun-Szolnok vagy Pest megyében, illetve a fővárosban lakó sértettekkel.
A sértettek a megtakarításaikat kedvező befektetési lehetőség, magas kamat, illetve jelentős hozam reményében bízták rá. A vádlottnak azonban már a megállapodások létrejöttekor sem állt szándékában a vállalt kötelezettségeit teljesíteni, hiszen nem volt reális lehetősége ígéreteinek beváltására – írták a közleményben.
A rászedett emberektől kicsalt pénz 500 ezer és 42 millió forint között volt. A csaló 62 sértett megkárosításával több mint 381 millió forinthoz jutott. A kárból valamivel több mint 116 millió forint térült meg.
A vádlott az eljárás megindulása után külföldre szökött, nemzetközi elfogatóparancs alapján Németországban kapták el – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A sürgősségi osztály korszerű, légtechnikával felszerelt műtőjét most raktárként használják.