Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A szakértők véleménye megoszlik arról, technikailag helyes-e megtiltani a repülőgépeken a laptophasználatot – írja a HVG hetilap.
Bár a biztonságpolitikai szereplők indokoltnak tartják azt az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által bevezetett korlátozást, amely szerint tilos lesz a repülőgépekre laptopot vinni, a szakértők véleménye megoszlik erről. Úgy látják ugyanis, hogy egy esetleges bomba akkor is működésbe hozható a gépeken, ha az a csomagtérben van. Ha pedig a gépek fedélzeti komputerének meghekkelésétől félnek a hatóságok, azt minden bizonnyal a továbbra is legálisan felhihető mobiltelefonokkal is végre tudják hajtani az esetleges terroristák.
A tilalom egyébként főleg a business osztályon utazókat érinti, ők eddig számíthattak rá, hogy a hosszú interkontinentális járatokon is dolgozhattak a laptopjukon. A kiszolgálásuk fejfájást okoz a tiltás által érintett légitársaságoknak, amely ráadásul éppen az a négy cég, a katari Qatar Airways, a dubai Emirates, az abu-dzabi Etihad és a török Turkish Airlines, amelyek az utóbbi másfél évtizedben nőttek nagyra, és visszatérő washingtoni vádak szerint tiltott állami támogatással orozzák el amerikai vetélytársaik piacait.
A terrorizmus elleni küzdelem miatti biztonsági intézkedésekbe belefásult utasok valószínűleg megszokják majd a korlátozást, ám a biztosítókkal lehetnek gondok, azok ugyanis csak korlátozottan fizetnek a feladott poggyászban elhelyezett elektronikai eszközökért, amelyek megsérülhetnek vagy eltűnhetnek, hiszen a világon mindenütt vannak enyves kezű poggyászrakodók.
A teljes cikket a friss HVG-ben olvashatja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.