Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A fogadóirodák kivételével teljesen betiltják májustól szerencsejátékok szervezését Pozsonyban – erről fogadott el kötelező érvényű rendeletet a szlovák főváros önkormányzati képviselő-testülete csütörtökön.
A szerencsejátékok tilalmát bevezető rendeletről az idén februárban egyszer már szavaztak a pozsonyi városatyák, de a képviselő-testület akkor az előzetes várakozásokkal ellentétben a szükséges kétharmados támogatás hiányában nem fogadta el a javaslatot.
A rendeletet a javaslat elutasításával elégedetlen pozsonyi főpolgármester, Ivo Nesrovnal márciusban ismét a városatyák elé terjesztette, és azt most 27 igen szavazattal, egy nem voks ellenében, két tartózkodás mellett jóváhagyta a testület.
A rendelet alapján a fogadóirodák kivételével a város egész területén tilos lesz a játéktermek üzemeltetése. A korlátozás májusban lép hatályba, az érvényes engedéllyel rendelkező üzemeltetőkre pedig engedélyük lejárta után lesz érvényes.
A szerencsejáték-szervezők érdekvédelmi szövetsége még a döntés meghozatala előtt közölte, hogy a szigorítás jóváhagyása esetén bíróságon támadja meg az önkormányzat döntését.
A teljes körű tiltást bevezető rendelet a városrészek polgármestereinek indítványára, a lakosság által támogatott kezdeményezés alapján került a városatyák elé, azt petíciójában a megközelítőleg félmilliós Pozsony mintegy százezer lakosa támogatta.
Az indítványt az előterjesztők azzal indokolták, hogy a hazárd jelenléte "már túllépte az elviselhetőség határát" a városban. Pozsonyban jelenleg csaknem kétszázötven játékterem működik, a város ebből származó közvetlen adóbevétele évi hárommillió eurót tesz ki.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.