Ez a kőgazdag Amerika? Az emberek fele hónapról hónapra él

Ötből egy amerikainak (19 %) egyetlen félretett centje sincs, háromból egynek (31%) pedig kevesebb, mint ötszáz dollár (nagyjából 150 ezer forint) van a számláján, ha beüt a krach. Ez derül ki házfelújításokkal foglalkozó HomeServe USA cég felméréséből. A megkérdezettek alig több, mint egynegyede mondhatja felkészültnek magát, nekik 8 ezer dollárt meghaladó megtakarításuk van váratlan kiadásokra.

  • hvg.hu
Ez a kőgazdag Amerika? Az emberek fele hónapról hónapra él
Készült egy másik kutatás is, a Metlife biztosítóé, amelyből kiderül, hogy az amerikai alkalmazottak 49 százaléka aggasztónak, nyomasztónak tartja jelenlegi anyagi helyzetét. A Marketwatch amerikai üzleti hírportál az okok között első helyen említi a háztartások eladósodottságát, ami közelíti a gazdasági válság idején, 2008 harmadik negyedévében elért csúcspontot, a 12,68 billió (12,68 ezermilliárd) dollárt. Az adósság szerkezete viszont átalakult, kevesebb a lakáshitel és több az autóvásárlásra illetve tanulmányok finanszírozására felvett kölcsön, mint tíz évvel korábban.
 
Az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Fed tavaly 9 ezer háztartás bevonásával készített vizsgálatában arra az eredményre jutott, hogy a lakosság anyagi biztonságérzetét alapjaiban határozza meg az emberek válságtűrő képessége. Vagyis az, hogy miként reagálnak anyagi helyzetük drasztikus romlására. Azok a családok, személyek, amelyek, illetve akik komoly anyagi nehézségekkel kényszerültek megküzdeni az elmúlt években, jellemzően megtakarításaik felélésével illetve hitelfelvétellel vészelték át anehéz időket.
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.