Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Egyebek mellett egy 25 megawattos atomerőművet fejlesztene ki közösen Magyarország és Irán, legalább is a TehranTimes szerint, amely szerdán azt írta: Semjén Zsolt a héten aláírja a szerződést az együttműködésről Iránban. Oroszország is beléphet a képbe.
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes és Ali Akbar Salehi, az Iráni Atomenergia-ügyi Szervezet (AEOI) vezetője, iráni alelnök nukleáris együttműködésről ír alá szerződést szombaton – idézi a TehranTimes az iráni hivatal szóvivőjét.
Az angol nyelvű lap szerint a két ország illetékes vezetői többször egyeztettek már a kérdésben. Ali Akbar Salehi tavaly februárban Budapesten járt, ott vetette fel egy kicsi, 25 megawattos atomerőmű közös fejlesztésének ötletét. Ázsiában és Afrikában adnák el az erőművet, de Iránban is felépítenének egyet. Az Irán elleni szankciók feloldása adta a lehetőséget az együttműködésre.
Az iráni atomenergia-ügyi delegáció a budapesti látogatáson először Semjén Zsolttal, majd másnap Szijjártó Péterrel is találkozott.
Irán Oroszország felé is nyit a nukleáris energetikai együttműködés területén, az iráni és az orosz elnök állítólag személyesen meg is egyezett erről.
Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja közleményben így reagált a TehranTimes cikkére: „senkinek nem szabad meglepődnie azon, hogy Irán várhatóan a jövőben Oroszországgal is atomszerződést fog kötni. A mai magyar kormány külpolitikája egyértelműen Magyarország a nyugati szövetségi rendszerből való elfordításának tervét hajtja végre azért, hogy hazánkat Oroszországhoz és Oroszország szövetségeseihez kösse. Ez ellentétes a magyar emberek akaratával és érdekeivel, és a folyamat új, aggasztó állomása a Semjén Zsolt által Iránnal megkötött nukleáris megegyezés.”
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.