Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Handó Tünde hivatala ismét meglepi a bírókat és bíróságokon dolgozókat egy kis húsvéti meglepivel. Csak az idei sonkapénz a tavalyi 10 ezer forintos utalványhoz képest már 25 ezer forint. Talán mert el kell térni/fölé kell lőni a kormány nyugdíjasok karácsonyi ajándékától.
Tavaly is a hvg.hu értesült arról, hogy – akkor még – a „bírósági életpálya megvalósításának első lépéseként” 10 ezer forint összegű ajándékutalványt kap a húsvéti ünnepek alkalmából minden bíró. Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke idén is folytatta a hagyományt, de idén már 25 ezer forintos juttatásban részesül minden bírósági dolgozó – derül ki a birtokunkba került, kizárólag a bíróságok belső rendszerében elérhető tájékoztatóból.
Ebben az egyik törvényszék vezetője által körbeküldött, Handó Tünde személyes ünnepi jókívánságait tolmácsoló levélben külön kiemelik, hogy „a tavalyi évhez képest emelt összegű” az idei meglepetés.
A másik különbség, hogy idén már nem az életpálya szellemében, hanem a Handó féle, tavaly indult „Megtartó Program”-ot reklámozva osztják a sonkapénzt. Hiszen ennek „elsődleges célja a munkaerő megtartása és az utánpótlás biztosítása”, a bírák soron kívüli előresorolásával vagy ilyen béren kívüli kényeztetéssel, mint az iskolakezdési és ruházati támogatás – vagy a húsvéti juttatás.
A 25 ezres juttatást nemcsak a bírók, hanem az összes igazságügyi alkalmazott megkapja, aki 2016 szeptemberétől bármelyik bíróságnál, a Kúriánál vagy az Országos Bírósági Hivatalnál dolgozik.
Tavaly azért akadt kivétel, aki nem örült Handó „jófejkedésének”, mert inkább cikinek érezte a 10 ezer forintos utalvánnyal reklámozott életpályamodell – erről itt olvashat tovább.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.