Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Ötödik hónapja bujkált Veracruz állam (Mexikó) egykori kormányzója, míg végül csuklóján csattant a bilincs. A korrupt politikust a hazájában keresték, de Guatemalában fogták el. Mexikó elnöke és az ország belügyminisztere állítólag nem vitte túlzásba a kormánypárt legkorruptabb politikusa felkutatására indított hajszát. Mert az illető túl sokat tudhat és túl beszédes lehet a bíróságon.
Javier Duarte kormányzó fantomcégeket hozott létre, melyeket szépen kitömött készpénzzel. A leleményes politikus állítólag pártjának lopott elsősorban, de önmagáról sem feledkezett meg. Veracruz állam olajban úszik és a leggazdagabbak közé számít Mexikóban. Az Intézményes Forradalmi Párt- ez a kormánypárt hivatalos neve- bástyája volt sokáig. Ám miután a kormányzó ügyei kitudódtak az ellenzék nyert a választáson. Pedig Duarte k 2010 óta szilárdan ült a nyeregben- írja a Reuters.
Csak éppen nem számolt azzal, hogy az internet korában a pénzügyi átutalások csak addig maradnak titokban, amíg nincs egy befolyásos ellenfél, aki fel akarja használni azokat. Épp úgy, mint Brazíliában, Mexikóban is az USA nagykövetsége kezdte kiszivárogtatni a kínos pénzügyi adatokat a sajtón keresztül. Duarte kormányzó feje felett összecsaptak a hullámok. Októberben saját pártja kizárta soraiból. Menekülni kényszerült. Végül Guatemalában fogták el.
Vasárnap abba a börtönbe vitték, ahol híres kábítószercsempészek és gengszterek üldögélnek a kiadatásra várva. Mexikó elnöke és belügyminisztere talán nem igazán boldog, de a kiadatás elkerülhetetlen. Az egykori párttársat és jóbarátot bíróság elé kell állítani. Hajlandó lesz-e fegyelmezetten hallgatni, vagy mint Brazíliában a korrupciós botrány főszereplője, kijelenti: „nem viszi el egyedül a balhét”.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
„A rendszerváltásnak három pillére kell legyen: a jogállam helyreállítása, az állami bűnszervezet, továbbá az orosz csatlósviszony felszámolása” – hangsúlyozza Magyar Bálint szociológus, a maffiaállam-elmélet kidolgozója, aki szerint a rezsimváltó ellenzék igazi szűk keresztmetszete Magyar Péter személye.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.