Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A forráshiány miatt a szükséges tíz helyett csak hat főállású sofőrrel rendelkezik a koraszülöttmentéssel foglalkozó Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat.
Ennek indirekt módon az az oka, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint a náluk dolgozó sofőrök nem részesülhettek béremelésben, illetve a szolgálat nem kapta meg az ehhez szükséges kompenzációt – mondta a Világgazdaságnak a szolgálat szakmai vezetője.
Át kellett szervezni a szolgálat rendjét is, és a több nappali műszak miatt a sofőrök nem tudnak másodállást vállalni. Ezért ketten is távoztak tőlük a múlt hónapban – magyarázta Somogyvári Zsolt, aki arról is beszélt, hogy négy éve nem változott az állami normatív támogatás összege, és amíg a forrásaikat 2015-ben még 14 millió forinttal egészítette ki az Országos Mentőszolgálat, tavaly egy fillért sem kaptak a szervezettől.
Éves költségvetésük egyébként 210-220 millió forint, amiből 165 millió forint az állami támogatás.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?