Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Még a bioélelmiszerek között is találtak az uniós élelmiszer-biztonsági hatóságnál olyanokat, amelyek a normál termékekben engedélyezettnél is több vegyszermaradványt tartalmaztak.
Az EU-ban forgalmazott élelmiszerek 44 százalékában megtalálható valamilyen növényvédőszer – derül ki az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) éves jelentéséből. A 2015-ös adatokat összesítő tanulmány szerint a származékok legnagyobb része határértéken belül volt, ám a vizsgált termékminták 3,8 százalékában meghaladta azt. A gyermekeknek és csecsemőknek szánt termékeknél 3,5 százalék volt ez az arány.
Az unión kívülről származó élelmiszereknél rosszabb a helyzet, itt 5,6 százalék tartalmazott a határértéket meghaladó mértékben vegyszereket. Jó hír viszont, hogy ez az arány csökkent az előző évi 6,5 százalékhoz képest. A belső piac termékeinél csupán 1,7 százalék lépte túl a vegyszertartalom az egészségügyi határértéket.
Nyilvánvaló, hogy a bioélelmiszereknél találták a legkevesebb ilyen esetet, ám még így is a vizsgált minták 0,7 százalékánál túl magas volt a vegyszermaradvány-tartalom. A tételek 13,5 százaléka tartalmazott egyébként valamilyen vegyszermaradványt.
Az EFSA többféle zöldséget és gyümölcsöt, olívaolajat, narancslét, vajat, lisztet és tojást vizsgált. A termékek közül a brokkolik voltak a legkockázatosabbak – a minták 3,4 százaléka tartalmazott túl sok növényvédőszert. A vaj volt az egyetlen olyan élelmiszer, ahol mindent rendben találtak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.