Varga Mihály tette le Mészáros új gyárának alapkövét Visontán

Az alapkőletételi ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter arról beszélt, hogy az egyébként kiemelt beruházássá is nyilvánított gyárépítés jól illeszkedik a kormányzati célokhoz.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Varga Mihály tette le Mészáros új gyárának alapkövét Visontán

Magyarország egyetlen búzakeményítőgyára épül meg a Heves megyei Visontán 93 millió eurós beruházásban, a Visonta Projekt Kft. 33 ezer négyzetméteren épülő üzeme 250 munkahelyet teremt, és további 500 beszállítónak ad munkát 2018 végére – írja az MTI arról, hogy hétfőn letették az alapkövét Mészáros Lőrinc új gyárának Visontán.

Mint írják, a gyár modern technológiával állít elő különböző típusú keményítőt, módosított keményítőt, alkoholt és takarmánytermékeket további felhasználásra főként az élelmiszer-, a gyógyszer- és a vegyipar számára.

Az alapkőletételi ünnepségen megjelent Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is, aki arról beszélt, hogy a létrejövő üzem magas hozzáadott értékű új termékeket gyárt, működésével olyan új piaci lehetőségek nyílnak meg, amelyek belföldön és külföldön is hozzájárulnak majd a magyar gazdaság növekedéséhez, illetve hogy a visontai beruházás jól illeszkedik a kormányzati célokhoz. 

Mészáros Lőrinc, aki a Visonta Projekt Kft. tulajdonosa, a rendezvényen azt mondta, a kft.-t 2015-ben alapították Szíjj Lászlóval, a kormány pedig kiemelt beruházássá nyilvánította és 20 millió euróval támogatta a visontai projektet. A befektetők 25 millió eurót tettek a beruházásba, a költségek fennmaradó részét hitelből fedezik. 

Mészáros azt mondta, az üzemben 250 ezer tonna búzát dolgoznak majd fel hulladékmentesen, amit Heves és Szolnok megyéből szeretnének beszerezni. Mészáros Lőrinc azt is elmondta, az előállított termékek 70 százalékát exportra szánják. A keményítőgyár 250 új munkahelyet teremt, és még 500-1000 ember vesz részt a beszállításban, de a kft. már abban is gondolkodik, hogy a későbbi raktározással, takarmányelőállítással további 50-100 munkahelyet teremt – mondta. Közölte, a visontai Mátrai Erőművel kötött megállapodás alapján hulladékgőzt és tranzit nélküli elektromos áramot vesznek igénybe a beruházáshoz és az üzemeltetéshez.

Várhatóan 2018 májusára épül fel a gyár, néhány hónap próbaüzem után kezdi meg a termelést és az értékesítést – mondta a Mészáros, akit az ünnepségen méltatott Horváth László, a Heves megyei térség országgyűlési képviselője is, mondván hogy hazai erőforrásra támaszkodva, alacsony környezeti terhelést jelentő, korszerű, új technológia jelenik meg a Mátraalján, és hogy van magyar tőke, magyar befektető, aki ezt a helyet választotta a fejlesztés megvalósításához. 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.