Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A miniszter a japán kormánypárt képviselői előtt tett egy meggondolatlan kijelentést arról, mi a fukusimai katasztrófa jó oldala. Másnap lemondott.
Egy óvatlan kijelentése miatt lemondásra kényszerült szerdán a Imamura Masahiro, a fukusimai földrengés utáni újjáépítésért felelős japán miniszter. Masahiro kedden délelőtt a kormányzó Liberális Demokrata Párt parlamenti képviselőinek tartott beszámolót a kárfelszámolás kiadásairól, és eközben a következőt mondta:
Jó, hogy északkeleten történt a katasztrófa, mert ha Tokió körzetében következik be, akkor hatalmas károkat okoz.
A miniszter rögvest visszavonta kijelentését, és bocsánatot kért. A beszámolón jelen volt Abe Sindzó miniszterelnök is, aki szintén azonnal bocsánatot kért minisztere meggondolatlan mondataiért, amelyek sértik a tragédia áldozatainak emlékét és a Japán északkeleti részén élőket.
Imamura szerda reggel benyújtotta lemondását, és ismét bocsánatot kért, de közölte, hogy a felhívások ellenére nem hajlandó megválni parlamenti mandátumától is. A miniszterelnök Josino Maszajosit, a Fukusima prefektúrából jött parlamenti képviselőt, volt környezetvédelmi minisztert jelölte a lemondott tárcavezető helyére.
A 2011 márciusában bekövetkezett földrengés és szökőár 15 ezer 893 ember halálát okozta, 2553 személyt pedig azóta is eltűntként tartanak nyilván. A természeti csapás miatt súlyos baleset történt a két fukusimai atomerőmű egyikében, három reaktormagja is megolvadt, nagy mennyiségű sugárzó anyag került a környezetbe, ami miatt több tízezer embert kellett kitelepíteni az erőmű környékéről.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.