Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Ghaith Pharaon közelmúltban elhunyt szaúdi olajmilliárdos lehetséges magyarországi utódjaként emleget egy másik arab milliárdost a Valasz.hu.
Bár kérdés, Ghaith Pharaon halála után mi lesz az érdekeltségeivel, a korábbi libanoni elnök veje már megérkezett a helyére – írta a Válasz.hu.
A portál szerint Pharaon még élt, amikor 2016 őszén bejegyeztek egy vállalkozást az ő nevét viselő társaságok budapesti központjába, a jegybank Szabadság téri palotájával szemközti Bank Centerben található.
Az új egység a Robinsons Magyarország Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. volt, a cég alapításához pedig az ügyvédet és kézbesítési megbízottat is a Pharaon Group Hungary biztosította.
A kft. tulajdonosa egy libanoni agrárvállalkozó, az 1973-as születésű Wissam Baroudi, aki a 2014-ig regnáló libanoni elnök, Michel Szulejmán veje.
Hogy Baroudi miért a kétes hírű Pharaon irodáját és embereit felhasználva érkezett hazánkba, egyelőre rejtély.
Tény viszont, hogy az FBI által üldözött szaúdi olajmilliárdos többnyire Libanonban húzta meg magát, bejáratos volt a Közel-Kelet Svájcaként emlegetett ország legfelsőbb köreibe, még a gyászszertartását is a bejrúti Four Seasons Hotelben tartották – tette hozzá a beszámoló.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.