Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Túl sok lehet a közpénz az I. kerületben: az áron alul osztogatott önkormányzati lakások után most Nagy Gábor Tamás fideszes polgármester szolgálati autóiról érkeztek új információk. Az biztos, hogy a politikus környezettudatos.
Két hivatali autót is beszerzett polgármesterének az I. kerület: Nagy Gábor Tamás 2014-ben egy Nissan Leaf típusú elektromos autót kapott, egy évvel később pedig egy hibrid Lexust vásárolt neki az önkormányzat – adta hírül a szerdai Magyar Nemzet.
Éppen az I. kerületi polgármester volt, akinek a kezdeményezésére 2015 végén bevezették a környezetkímélő autók ingyenes parkolását Budapesten.
A lap úgy tudja, Nagy Gábor Tamás egyébként nem is autóval jár be a munkahelyére, hiszen a műemlék épület, ahol az önkormányzat biztosít neki lakást, mindössze kétszáz méterre van a hivataltól. A polgármester havi 81 ezer forintért, a piaci ár töredékéért béreli a 71 négyzetméteres budavári lakást.
A Nissan beszerzésénél az I. kerület még hangsúlyozta a környezettudatosságot, a hibrid Lexus megvételét azonban már nem verték nagydobra. A beszerzésnek nincs nyoma az önkormányzat honlapján, igaz, eleve csak 8-10 évvel ezelőtti szerződéseket tárnak a nyilvánosság elé.
Hogy miért van Nagy Gábor Tamának két szolgálati autója, egyelőre nem derül ki, mert az önkormányzat semmilyen megkeresésre nem reagált.
V. Naszályi Márta, a Párbeszéd I. kerületi képviselője ugyanakkor megerősítette a lapnak a Lexus beszerzését, ami számára csak a 2015-ös költségvetési rendeletből derült ki. Egy bizottsági ülésen rá is kérdezett, miért kell az újabb autó, akkor azt a választ kapta, hogy a Lexust is polgármesteri használatra veszik,
mert az előző évben vett elektromos autó nem alkalmas távolsági közlekedésre,
márpedig Nagy Gábor Tamásnak időről időre testvérvárosi kiküldetésekre kell utaznia. Az ellenzéki képviselő arról érdeklődött, utánanéztek-e, hogy nem olcsóbb-e autót bérelni, mint egy újabbat vásárolni, amire úgy válaszoltak, hogy nem készült ilyen felmérés, de a jutányos áron 15 milliós Lexus szerintük megfelelő választás az évi 3-5 alkalommal szervezett külföldi utakra.
V. Naszályi Márta szerint a kerület fideszes vezetése őszintén hiszi, hogy természetes dolog az önkormányzat vagyonából értékes lakásokat kiutalni, és több autót is megvenni, illetve fenntartani a polgármester számára.
Az említett költségvetési rendeletben szereplő indoklás szerint a Lexus beszerzésére azért volt szükség, mert a korábban vásárolt Honda már rossz állapotban volt: rendszeresen elromlott, nem üzembiztos – írták. Az említett Honda szervizköltségeire 2010 és 2014 között több mint 3,2 millió forintot fordított a kerület, amibe nem beleértendő az akkumulátor- és abroncscsere, mert ezek további több százezres kiadást jelentettek.
A sajtóval nem olyan nagyvonalúak
A Budavári Önkormányzat szívesen titkolózik lakásügyeivel kapcsolatban is: korábban – törvényben biztosított jogukkal élve – 3 millió forintot kértek a Magyar Nemzettől azért, hogy kiadják az ingatlan-bérbeadásokról szóló közérdekű adatokat.
Nemcsak a polgármester, a volt felesége is döbbenetesen olcsón bérel lakást az önkormányzattól, és erős a gyanú, hogy az olcsó lakások osztogatása rendszerszintű a budai Várban. A lakások ügyében a IX. kerületi ügyészség nyomoz.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.