Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Feljelentést tett a Hadházy Ákos LMP-társelnök sajtótájékoztatóján elhangzottakkal kapcsolatban a Klebelsberg Központ (Klik) elnöke. Solti Péter erről az M1 péntek reggeli műsorában beszélt.
Mint mondta, ha a politikus – előző napi kijelentésének megfelelően – úgy gondolja, hogy "nem valósult meg semmi egy jelentős összegből", akkor állampolgári kötelessége feljelentést tenni. Megjegyezte, hogy a képviselő a Klikben megtekintheti a szerinte nem működő rendszert munka közben.
Ugyanakkor, mivel Hadházy Ákos azt mondta, hogy az állításait igazoló belső információk, iratok jutottak el hozzá a Klikből, és azokat közzétette, "ez esetben az én állampolgári kötelezettségem az, hogy elektronikus rendszer vagy adat jogosulatlan felhasználása miatt feljelentést tegyek, úgyhogy ezt természetesen megtettem" – mondta, hozzátéve, hogy bízik benne: a képviselő ennek a felderítését is fogja segíteni.
Hadházy Ákos előző nap azt állította, a Klik a semmire fizetett ki 900 millió forintot, amikor egy európai uniós támogatás részeként megvett "egy mai napig nem használt" számítógépes programot.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.