Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint az Airbnb-hálózat szállásadóinak 81 százaléka szerzett több bevételt annál, mint amennyit Magyarországon bevallott.
Az ír adóhatóság adatai szerint 2015-ben az Airbnb-vel csaknem 4500 magyar szállásadó állt kapcsolatban, ők összesen 120 ezer alkalommal adták ki ingatlanjukat, amivel mintegy 6 milliárd forint bevételt szereztek. A NAV az ír adatokat összevetette a szállásadók bevallásaival, a kockázatelemzők az érintettek 81 százalékánál találtak eltérést. Ez vagy abból adódott, hogy a szállásadók egyáltalán nem vallottak be szálláskiadásból származó bevételt, vagy kevesebb összeget szerepeltettek bevallásukban a kapott összegnél - mondta az MTI-nek a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, Tállai András.
A kockázatelemzés eredménye alapján a NAV támogató eljárás keretében keresi meg az eltéréssel érintett szállásadókat. Az adóhivatalnak ugyanis nem a bírságolás a célja, hanem az, hogy mindenki a szabályokat betartva adja ki az ingatlanját" - hangsúlyozta az adóhatóság vezetője. Már 900 magánszemélynél el is indult a támogató eljárás, amelyet - annak ellenére, hogy az abban való részvétel önkéntes - mindenkinek érdemes kihasználnia, hiszen az eljárás keretében rendezett jogsértések miatt semmilyen szankciót nem szabhat ki a NAV - tette hozzá.
A NAV a támogató eljárásban tájékoztatja az adózókat a mulasztásról és a hibákról azért, hogy azokat önként pótolhassák, javíthassák. Amennyiben szükséges a revizorok egyeztetést kezdeményeznek, adatszolgáltatásra, nyilatkozattételre, a bevallás adatainak kiegészítésére, illetőleg önellenőrzésre hívják fel az adózókat.
Tállai András elmondta, annak, aki eddig még nem tette, mindenképp érdemes megfizetnie a szállásadásból származó jövedelme után az adót, hiszen az adóhivatalnak - a folyamatosan bővülő adatállományának köszönhetően - a legtöbb ilyen jellegű bevételről pontos információi lesznek. Az eddigi mulasztást az önellenőrzéssel lehet pótolni, ugyanis a be nem vallott adóról mindaddig számot lehet adni és be lehet fizetni, ameddig a NAV nem indít ellenőrzést - javasolta Tállai András.
Az államtitkár hozzátette, hogy a fizetővendéglátóknak érdemes a legegyszerűbb és legnagyobb megtakarítást biztosító adózási módot, az úgynevezett tételes átalányadót választani, amely szobánként mindössze évi 38 400 forint közterhet jelent. Szólt arról is, hogy jövőre - amennyiben az Országgyűlés megszavazza - a jelenlegi egy ingatlan helyett már három lakásig vagy üdülőig választható lesz ez a kedvező adózási mód.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.