Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Úgy tűnik, Sigmar Gabrielnek volt igaza gazdasági miniszterként, amikor az egymilliós számot sokallta. Hiába az állami támogatás, kevesebb mint százezer elektromos autó van egyelőre Németországban.
Angela Merkel feladta kormánya célját, hogy 2020-ra egymillió elektromos autó közlekedjen a német utakon.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung beszámolója szerint a német kancellár a kormánykoalíció parlamenti frakciója előtt azt mondta, hogy "a dolgok jelenlegi állása szerint ezt a célt nem fogjuk tudni elérni".
Megjegyezte ugyanakkor, hogy a technológiai fejlődésre általában jellemző módon az elektromos mobilitás terén is valószínűleg hirtelen fog bekövetkezni az áttörés, mint ahogy az például az okostelefonok esetében is történt. Németországnak ezért fel kell készülnie az elektromos mobilitás korszakára.
Az elektromos autók értékesítése az állami támogatás ellenére sem akar lendületet venni. A német utakon még kevesebb, mint 100 ezer elektromos autó fut.
Sigmar Gabriel idén januárban még gazdasági miniszterként az egymilliós tervről azt mondta: "Ha az elektromos kerékpárokat nem számítjuk bele, akkor legfeljebb a felét fogjuk tudni elérni. Nem ártana egy kicsit realistábban gondolkodni".
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Magyar Péter Székesfehérváron áll színpadra és mond beszédet, nem sokkal azután, hogy Tusványoson Orbán Viktor megüzente neki: „Eldöntöttük, hogy se a Tiszát, se a DK-t nem engedjük kormányra”.
Oldalanként kinyomtatott Nemzeti Sportot hasznosított újra a miniszterelnök.