Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A pesti bulinegyed közepén nyílik meg a régió első Hard Rock hotelje.
Berlinnel, Londonnal és Máltával szinte egy időben nyitja meg kapuit a budapesti Hard Rock Hotel - írta a napi.hu, amely szerint a seminole indiánok által birtokolt világcég egy 133 szobás, négycsillagos szállodát avat fel itt 2019 elején.
Az ide tervezett hotel a lánc többi tagjánál kisebb lesz, és ebben nem nyitnak Hard Rock Cafét, az már évek óta működik a belvárosi Vörösmarty téren.
A budapesti szálloda a VI. kerületben, az Ó utca és a Nagymező utca sarkán, az egykori Instant szórakozóhely területén épül majd. Egy épületet teljesen lebontanak, a Nagymező utcai frontot viszont meghagyják, mögé kerül majd a hotel új szerkezete.
A hotel alatt egy 70 férőhelyes garázst is kialakít a beruházó Rockwood Kft., a helyszínhez egy étterem, egy kis konferenciaközpont és egy ajándékbolt is csatlakozik majd.
A Hard Rock már évekkel ezelőtt meg akart jelenni Magyarországon, a bezenyei kaszinóváros, a Euro Vegas létrehozásában vettek aktívan részt, de a 300 hektáros óriási befektetés végül meghiúsult - idézte fel a beszámoló.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.