Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A belize-i hatóságok nemigen működnek együtt a magyarokkal, sőt a holttesteket már el is temették, miközben Magyarországról nézve még eléggé rejtélyes a kiégett autóban talált pár ügye.
A magyar hatóságok tudta nélkül elhantolták Belize-ben annak a magyar férfinak és nőnek a maradványait, akiknek a holttestét három hónapja találták meg egy kiégett autóban a közép-amerikai országban – értesült a Bors.
A lap külügyi forrásra hivatkozva azt írta, húsvétkor temették el a pár maradványait, egy helyi főnyomozó szerint azért, mert a családtagok nem jelentkeztek, és a kórházban nem tudták tovább tárolni a holttesteket. A maradványokat nejlonban ásták el a belmopani temetőben. Amint a család jelentkezik, természetesen kihantolják a testeket, hogy hazaszállíthassák azokat. A külügyi forrás azt állítja, a belize-i hatóságok nem igazán viselkednek partnerként: nem válaszolnak az emailekre, telefonokra nem reagálnak.
Az ügyet Belize-ben közlekedési balesetként kezelik, a két magyart pedig eltűntként körözik, mivel nem érkezett megerősítés a személyazonosságukról.
A fiatal pár holttestét három hónapja találták meg egy autóban, amely villanyoszlopnak ütközött és elégett. A helyi hatóságok eleinte kettős gyilkosság miatt nyomoztak az ügyben, mert a holttestek furcsán helyezkedtek el a roncsban, ám a szemtanúk beszámolói szerint baleset történt. Később kiderült, hogy a férfi diplomata-útlevéllel érkezett Közép-Amerikába, a nőnél pedig egy hatósági végzést találtak, amely szerint korábban 63 millió forintot akart Panamába csempészni.
Egyes értesülések szerint a férfi kecskeméti volt, és azonos O. Gy.-vel, egy hárommilliárd forintos áfacsalási ügy vádlottjával, aki február óta nem jelent meg a bíróságon, és körözik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.