Varga: A söralátét már a múlté

Már söralátét méretű bevallásra sincs szükség, az szja-kitöltési korszak az idén véget ért – mondta a nemzetgazdasági miniszter a személyi jövedelemadó idei bevallási időszakát értékelve.

  • MTI
Varga: A söralátét már a múlté

Varga Mihály szerint jól vizsgázott az e-szja, hiszen tavalyhoz képest duplájára nőtt a bevallásukat elektronikusan beküldők száma. Tavaly félmillióan küldték el így bevallásukat a NAV-nak, idén csaknem 950 ezren.

A nemzetgazdasági tárca vezetője arról is beszélt, hogy néhány uniós országban, például Finnországban, Portugáliában vagy Svédországban a magánszemélyek bevallását már az adóhivatal készíti el, azonban ilyen gyorsan és eredményesen még egyetlen országban sem történt meg az átállás. Míg tavaly az adózók előzetes kérésére 455 ezer bevallást készített el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), addig idén 3,8 millió magánszemély helyett dolgozott.

Az e-szja felületet 1,7 millióan keresték fel. Annak ellenére, hogy a tervezet automatikusan akkor is érvényes bevallássá válik május 22-én, ha semmit nem teszünk, megérte időben elfogadni, mert a beküldéstől számított 30 napon belül utalja a NAV a visszajáró adó összegét. Ezt csaknem 430 ezren meg is tették, módosítás nélkül elfogadva a tervezetet. Az e-szja rendszerén keresztül mintegy 160 ezren módosították, egészítették ki a bevallásukat – részletezte az adatokat a miniszter.

A jövőben várható változásokról a tárcavezető elmondta, hogy minden bevallást megvizsgálnak, leegyszerűsítenek, és ahol csak lehet, a bevalláskészítés terhét átvállalja az adóhivatal. Az e-szja most jelesre vizsgázott, 2018-tól pedig a NAV – a rendelkezésére álló adatok alapján – jövedéki adóbevallás-tervezetet küld majd az érintetteknek – tette hozzá Varga Mihály.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.