A lebontásra ítélt házak listája a törvény hivatalos közzétételének napján válik majd véglegessé. Addig azt jóvá kell hagynia a felsőháznak és az elnöknek is.

A törvénytervezet "az ipari lakásépítés első szakaszában"(1957–1968-ban) épült házakra terjed ki.

A renoválás érintettjei – néhány kerület kivételével – a jelenlegi lakókörzetükben, a jelenlegivel megegyező szobaszámú, nagyobb alapterületű, a jelenlegivel egyenértékű lakást vagy pénzbeli ellentételezést kapnak majd. Többletfizetéssel növelhető a cserelakások nagysága.

A törvénytervezet önálló lakásokat biztosít a jelenleg társbérletben élők számára. Elsőként a leginkább leromlott állapotú házakat fogják lebontani.

A Szovjetunióban szociális lakásprogram keretében tömegesen kezdtek ötszintes lakótelepi házakat építeni Nyikita Hruscsov kommunista pártvezérsége idején (1953–1964). Ezeket a legfeljebb 50 éves élettartamúra tervezett, elavult épületeket a moszkvaiak róla nevezték el hruscsovkáknak.

A több mint 13 milliós orosz fővárosban 25 millió négyzetméterre tehető a hruscsovkák lakásainak alapterülete, és mintegy 1,6 millió ember él bennük. 

A törvénytervezet ellen több tüntetést tartottak Moszkvában, mert a lebontásra ítélt házak első lajstromába nemcsak hruscsovkák kerültek bele, hanem a téglaépítésű, a sztálini korszakban épült sztálinkák, sőt még az 1917-es októberi forradalom előtti időkből származó épületek is.

A program bírálói szerint a politika egy gigantikus piramisjátékot indít el, amelynek haszonélvezői az építkezési vállalkozók lesznek.

A törvénytervezet eredeti változata emellett bírálói szerint nem biztosította a lebontandó házak lakóinak jogvédelmét, a tiltakozók szerint megsértette a tulajdonjogot, és korlátozta a bírósági jogorvoslat lehetőségét is.