Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a fogyasztók megtévesztése és valótlan állítás miatt 500 ezer forintra bírságolta a Manna Natúr Kozmetikum Kft.-t, a Manna Natúr Kozmetikum Európa Zrt.-t pedig figyelmeztetésben részesítette. A Manna Natúr Kozmetikum szerint a hatóság tévedett.
A GVH szerint a két vállalkozás megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert ajánlatait megismételhetetlenként hirdette, miközben azok nem is voltak egyediek. Valótlanul állították azt is, hogy a kedvezményes ajánlat csak két percig érhető el, ezzel nem adtak elég időt a tájékozott döntés meghozatalára – írta a GVH.
A Manna Natúr Kozmetikum Kft.-re kirótt bírság kiszabásakor a felugró ablakokkal kapcsolatban elért nettó árbevételt vették alapul, súlyosító körülményként értékelték többek között a jogsértő magatartás kiterjedtségét. A GVH ugyanakkor kötelezte a céget, hogy a jövőben megjelenés előtt ellenőriztesse reklámjait.
Az érintett cég is megszólalt a GVH döntése miatt. „Értetlenül állunk a versenyhatóság döntése előtt. Mindvégig bíztunk benne, hogy sikerül bizonyítani az igazunkat. Meggyőződésünk, hogy vállalkozásunk betartva a jogszabályokat, jóhiszeműen és tisztességesen járt el. Alaposan megvizsgáltuk a határozatot és mivel több ponton eltérő az álláspontunk, fontolóra vesszük a jogi lépés lehetőségét” – írta közleményében Varga Darabos Andrea a Mannaszappan alapítója.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.