Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az ingyen osztogatott vizet a MÁV veszi Mészáros Lőrinc egyik cégétől.
Mint az még tavaly kiderült, a MÁV Mészáros Lőrinc egyik cégével, a Vivenvíz Kft.-vel szerződött ásványvíz szállítására. A MÁV 2016-ban összesen 486,6 millió forintos keretszerződést kötött Mészárosékkal 2018-ig nyári védőitalokra.
Az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternél érdeklődött az iránt, hogy mennyi vizet vett a MÁV Mészároséktól, az NFM írásbeli válaszából pedig az derül ki, hogy a közbeszerzés, amelyen végül Mészáros cége nyert,
többféle kiszerelésű szénsavas és szénsavmentes ásványvíz szállítására irányult, amely az ajánlatkérő társaságok ellátására és hőségriadó esetén a vasúton utazók védőitalának biztosítására szolgál.
Vagyis nem csak a MÁV-dolgozók vizét szállítják Mészárosék, de azt a vizet is, amit a pályaudvarokon hőségriadóban osztogatnak.
Az NFM emellett megismételte, hogy a keretszerződés 2018-ig hatályos, és a beszállítás jelenleg folyamatos és problémamentes.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.