szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Páva Zsolt abban reménykedik, hogy év végére megoldódik ez a helyzet. Csődről szerinte szó sincs.

Nem revizorok érkeztek a pécsi önkormányzathoz, hanem a város kérte a Magyar Államkincstár segítségét a nehéz gazdálkodási helyzet miatt – ezt mondta a Szabad Pécsnek a polgármester, akit a lap a több milliárdos hiánnyal kapcsolatban kérdezett kedden.

A lap az elmúlt napokban több, egymástól független városházi forrásból is úgy értesült: a kormány hat embere jelent meg a napokban a pécsi  polgármesteri hivatalban, hogy megvizsgálják, hol folyhat el a pénz, és behúzzák a gyeplőt.

Páva Zsolt polgármester erre úgy reagált: ezek az emberek a kincstár munkatársai, eddig is kapcsolatban álltak a kincstárral és a Nemzetgazdasági Minisztériummal, de most azzal, hogy olyan szakértőket kértek fel, akik átnézik a pécsi költségvetést, ez a kapcsolat még szorosabbá válik. Nincsen határideje a munkának, nem készül jelentés, hanem ahogy haladnak előre a munkában a szakértők, úgy tesznek javaslatokat – magyarázta.

Arra a felvetésre, hogy akár 9 milliárdos is lehet már az önkormányzat hiánya, Páva Zsolt azt mondta: nem 9, hanem 5 milliárd forint az önkormányzat hiánya, az azonban való igaz, hogy a városi cégekét számítva még a 9 milliárdot is meghaladja. A lap úgy tudja: összesen 11 milliárd körüli ez az összeg.

Páva Zsolt állította: Péccsel kapcsolatban többen csődöt vizionálnak, de ez fogalmilag képtelenség, mert a Stabilitási törvény az önkormányzatok esetében kizárja az éven túlnyúló ügyeket, csőd ilyen szempontból nem is lehet. Ő úgy látja, hogy év végére rendeződhet a helyzet – tette hozzá.

Megkérdezték a polgármestert arról is, van-e már vevője a pécs-pogányi reptérnek, amelynek eladásából 2,8 milliárdos bevételre számítanak. Páva Zsolt szerint már voltak, bízik benne, hogy legalább egy szándéknyilatkozat-szerű megállapodást el tudnak érni az év végére.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!