Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ismét megjelent a lengyel politikai életben, hogy a németek fizessenek kártérítést a világháborús pusztítás miatt. A kommunista Lengyelország egykor lemondott a kártérítésről.
Fizessen Németország kártérítést a második világháborús károk után - ismét elővette a lengyel politika ezt a témát. Egy képviselő az alsóház elemző osztályához fordult azért, hogy vizsgálják meg, követelhet-e Lengyelország kártérítést. A kommunista időszakban az ország lemondott a kártérítésről, elvileg nemzetközi szerződések rendezték a kérdést, de a Jog és Igazságosság (PiS) képviselője, Arkadiusz Mularczyk szerint akkoriban Lengyelország nem volt szuverén ország, az NDK pedig mára megszűnt.
A lengyelek szerint 700 milliárd dollárnyi követelésük lehetne, és az ügy már 2007 óta többször napirendre került. A németek többször elítélőleg nyilatkoztak a lengyel igényről.
Lengyelország bizonyos részeit a németek porig rombolták, Varsót a földdel tették egyenlővé.
2015-ben Görögország is előhozta a világháborús kártérítés igényét, leginkább azért, mert ekkor Németország kemény feltételekhez kötötte az ország finanszírozását, azaz azt, hogy megmenti a csődhelyzettől. A Sziriza párt úgy vélte, 162 milliárd euróval tartozik Németország Görögországnak.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.