Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Helyenként több száz százalékkal is megnőtt a budapesti strandok forgalma a rendkívüli augusztusi hőségben - írta hétfői számában a Világgazdaság.
Kiemelkedően alakult a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett tizenegy fővárosi fürdő forgalma augusztus első felében, a strandok mellett az állandó fürdőkben is sok volt a látogató.
A rendkívüli meleg napokon és a folyamatos hőségriadók idején egyes strandokra bő tíz éve nem látott tömegek érkeztek.
A frissen felújított és kibővített Palatinuson például a tavaly augusztus 1-16. között mért forgalomhoz képest az idei azonos napokon 243 százalékos volt a növekedés, míg az ugyancsak megújult Paskálban 211 százalékos.
A pünkösdfürdői strand 347 százalékos, a csillaghegyi pedig bő 300 százalékos augusztusi látogatószám-emelkedésről számolt be, amelynek az is lehet az oka, hogy e strandok a jegyárakat szándékosan alacsonyan tartják, hogy a veszélyes bányatavak helyett többen válasszák a megfizethető és biztonságos fürdőket - olvasható a lapban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Viharba került a spanyolországi Alicantéból Rómába tartó Wizz Air-járat, a hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak és kiabáltak az utasok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.