Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kiderült, milyen versenysportra csoportosítottak át 90 millió forintot júliusban a szociális és gyermekvédelmi területről.
„A Tour de Hongrie nemzeti kerékpáros-körverseny évenkénti megrendezése és hosszú távú fejlődése biztosítása érdekében” vontak el több mint 90 millió forintot a szociális és gyermekvédelmi ágazat dolgozóinak pótlékára szánt összegből – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Magyar Nemzettel.
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, július elején a 2016. évi költségvetés maradványából csoportosították át az eredetileg szociális és gyermekvédelmi kiadásokra szánt pénzt a versenysport támogatására.
Az esetet kísérő nagy felháborodás hatására az Emmi végül azt közölte, hogy a jövő évi költségvetésben több jut a szociális és gyermekvédelmi területre, és a sajtóhírekkel ellentétben a kormány nem von el semmilyen támogatást az ágazatoktól.
Az ügyben Szél Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője írásbeli kérdéssel is fordult Balog Zoltánhoz, akinek nevében Rétvári Bence államtitkár csak annyit közölt, hogy a vonatkozó rendelkezéseknek minden tekintetben megfelelően, jogszabályban kapott felhatalmazása alapján döntött a kormány az átcsoportosításról.
Az Emmi a Magyar Nemzetnek végül azt írta, egy 2016-os kormányhatározat rendelkezett arról, hogy 90 millió forintot kell biztosítani a Tour de Hongrie részére, a július eleji átcsoportosítás ennek tett eleget.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.