Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az egyetemisták nyár elején megrohanták a piacot, így már nehéz kifogni jó lakásokat.
Ilyenkor már csak olyan albérleteket találni – véli GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa, Gadanecz Zoltán – amelyeknek az ára olyan határon mozog, amiből valamiért nem enged a tulajdonos, és a többség drágának találja.
Az albérleti díjak az utóbbi időben jelentősen megemelkedtek, a bútorozott és bútorozatlan lakások között szinte már nincs árkülönbség.
A tartósan magas bérleti díjakra a kereső oldal is kénytelen volt azonnal reagálni. Egyre jellemzőbb, hogy míg eddig az esetek többségében párok, barátok költöztek egy adott albérletbe, most akár hárman négyen is összefognak, hogy csökkentsék a költségeket. Sőt, a kialakult helyzet miatt egyre többen dilemmáznak az albérlet és a lakáshitel között.
"25-30 millió forint értékű, újépítésű, kétszobás, XIII. kerületi ingatlant akár 150-160 ezer forintért is ki lehet adni ebben a pillanatban, ami elég magas ár. Amíg ez a tendencia van, nagyon sokan elgondolkoznak azon, hogy inkább vásároljanak, és jellemzővé vált, hogy inkább hitellehetőségek után néznek, s inkább fizetik a törlesztőrészleteket" – magyarázta Gadanecz Zoltán.
A szakértő azt tanácsolja, hogy aki albérletet keres, mindig legyen résen, figyelje a friss ajánlatokat, és reagáljon gyorsan. Nincs már gondolkodási idő, pénzzel kell érkezni a kívánt lakáshoz. Erős döntő tényező továbbá az üzletelés emberi oldala, ezért érdemes mosolyogni a tulajdonosra és kedvesen tárgyalni vele.
Nemcsak a magyar lakáskeresőkből lett sok, számos diák és munkavállaló is megjelent a piacon korábban alig érzékelt országokból: az angolszászok mellett egyre több a kínai, orosz, francia és török érdeklődő is.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.