Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a magyar gazdasági növekedés és az infláció egyidejű gyorsulása ellenére sem várható szigorítási fordulat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikájában.
A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató jelentősen megemelte a magyar gazdaság idei és jövő évi teljesítményére szóló előrejelzését. A ház új prognózisa szerint a magyar hazai össztermék (GDP) az idén 3,8 százalékkal, 2018-ban 3,3 százalékkal bővül a cég által eddig valószínűsített 2,9, illetve 2,8 százalékos ütemek helyett.
A társaság gyorsuló inflációval is számol, szerintük a fogyasztói árak a múlt hónapban 2,6 százalékkal emelkedtek tizenkét havi összevetésben a júliusban mért 2,1 százalékos éves drágulás után. A cég londoni elemzői viszont úgy látják, hogy az MNB az üzleti ciklus jelenlegi szakaszában igyekszik elkerülni a forint erősödését a térségbeli gazdaságok valutáihoz képest.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.