Brazília két korábbi államfője is börtönbe kerülhet a korrupciós botrány miatt

A vádirat szerint a korrupt politikusok 2002 és 2016 között átszámítva 122 milliárd forinttal gazdagodtak meg törvénytelenül.

  • MTI MTI
Brazília két korábbi államfője is börtönbe kerülhet a korrupciós botrány miatt

Bűnszervezet létrehozása miatt vádindítványt tett a brazil főügyész Luiz Inácio Lula da Silva és Dilma Rousseff volt államfők, illetve a Munkáspárt további hat tagja ellen – közölte kedden a Globo News brazil tévécsatorna.

Az ügyészség szerint Lula – akit a bűncselemények értelmi szerzőjének tartanak – közvetlenül folytatott tárgyalásokat magáncégekkel, hogy pénzt szerezzen 2002-es választási kampányához, azzal az ígérettel, hogy elnökként felhasználja az állami intézményeket e vállalatok haszonszerzésére: a vádirat szerint az érintettek 2002 és 2016 között 1,485 milliárd reállal (122 milliárd forint) gazdagodtak meg törvénytelenül.

Lula és Rousseff mellett négy volt munkáspárti miniszter, továbbá Gleisi Hoffmann pártelnök és szenátor, illetve a párt volt pénztárnoka ellen tett vádemelési javaslatot a főügyész. Mindnyájukat háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik.

Lulát július közepén már első fokon már kilenc és fél év börtönbüntetésre ítélték korrupció és pénzmosás vádjával, miután bebizonyodosott, hogy 1,1 millió dollárnak megfelelő kenőpénzt kapott a Petrobras közvetítésével. Dilma Rousseff ellen most első ízben emelnek vádat. Őt tavaly mozdították el elnöki hivatalából a költségvetési törvény megsértése miatt.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.