szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) újabb egyhangú határozatban további szankciókat szavazott meg Észak-Korea ellen helyi idő szerint hétfőn este amiatt, hogy Phenjan szeptember 3-án kísérleti hidrogénbomba-robbantást hajtott végre.

A szankciók megtiltják az észak-koreai textilexportot és felső határt szabnak a nyersolajimportnak. Az USA ennél szélesebb körű és keményebb büntetőintézkedéseket javasolt, de Oroszország és Kína támogatásának megszerzéséhez engednie kellett.

2006 óta ez volt a kilencedik határozat, amelyet a világszervezet 15 tagú testülete egyhangúlag hozott meg, hogy megbüntesse az ázsiai kommunista diktatúrát nukleáris programjáért, rakétakísérleteiért és robbantási tesztjeiért. Az eddigi büntetőintézkedések nem hoztak eredményt, nem sikerült Phenjant tárgyalóasztalhoz kényszeríteni.

A most meghozott szankciók érzékenyen érinthetik az országot. A harmadik legfontosabb exportcikke ugyanis – a feketeszén és az ásványi anyagok után – tavaly a textiláru volt. A textil 80 százalékát a kínai piacon értékesítették.

Az új szankció betiltja a cseppfolyósított gáz importját, évi kétmillió hordóban maximalizálja a finomított olajból készült termékek behozatalát, és a jelenlegi szinten maximalizálja a nyersolaj bevitelét az országba. A Reuters meg nem nevezett forrásokra hivatkozó adatai szerint Phenjan évente 4,5 millió hordó finomítottolaj-terméket és 4 millió hordónyi nyersolajat importál.

A határozat felszólítja a nemzetközi közösség országait, hogy a nyílt vizeken ellenőrizzék a teherhajókat, amennyiben az a megalapozott gyanújuk, hogy embargó alá eső árukat szállítanak.

A BT voksolása után Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet leszögezte: "ezzel befejeztük Észak-Korea ösztökélését, hogy helyesen cselekedjék, mostantól teszünk is annak érdekében, hogy megakadályozzuk a helytelen dolgok elkövetésében". A szavazás utáni rövid beszédében az amerikai misszióvezető hangsúlyozta, hogy az új szankciók elfogadásának sikere Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök erős kapcsolatának köszönhető.

Az amerikai nagykövet megismételte a múlt héten Donald Trump és James Mattis védelmi miniszter által kifejtett amerikai álláspontot, miszerint Washington nem akar háborút Észak-Koreával, és "Phenjan még nem lépte át azt a határt, ahonnan nincs visszaút". Nikki Haley leszögezte: amennyiben Phenjan beleegyezik nukleáris programja leállításába, "visszakövetelheti magának a jövőjét". Haley hozzátette: ha Észak-Korea bebizonyítja, hogy képes békességben élni, akkor a világ is békében fog élni vele.

Kína ENSZ-nagykövete, Liu Csie-ji a szavazás utáni beszédében felszólította Észak-Koreát, hogy "vegye komolyan" a vele szemben támasztott követeléseket, a nemzetközi közösség akaratát, hagyjon fel nukleáris programjával, és a lehető leghamarabb térjen vissza a tárgyalóasztalhoz. A kínai diplomata egyúttal figyelmeztetett arra, hogy a válságban minden félnek "hideg fejjel" kell cselekednie, és nem szabad, hogy "a retorika tovább súlyosbítsa a feszültséget".

Vaszilij Nebenzia, Oroszország ENSZ-nagykövete azt mondta, hogy nagy tévedés lenne alábecsülni Moszkva és Peking javaslatát a Phenjannal folytatandó azonnali tárgyalások megindítására.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!