Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A 2x2 sávos autópályából 2x1 sávosra visszabontva kell megtervezni az M3-as autópálya Vásárosnaménytől az ukrán határig terjedő szakaszának továbbépítését. Az érdekes szövegű tendert a Vezess.hu oldalon ismertetik. A pályázatot Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt írta ki.
A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint Az M3-as gyorsforgalmi út Vásárosnamény és Beregdaróc (az ukrán határ) közötti szakaszának tervezésére lehet jelentkezni. A tervezést elnyerőnek olyan utat kell rajzolnia, ami nem autópálya, hanem csupán 2×1 egysávos, köszönhetően egy friss kormányhatározatnak, amely ilyen formában írja elő az utat. Ám a tervek szerint nem marad mindig így.
A NIF felhívása ugyanis úgy szól: „előbb 2×2 forgalmi sávos autópálya megvalósítását kell megtervezni, majd ebből a megoldásból – a vízszintes és magassági vonalvezetés, valamint keresztmetszeti kiépítés ütemezését figyelembe véve – visszaépítve kell kialakítani az autópályává fejleszthető 2×1 forgalmi sávos út tervét.”
A tervezőnek a vezess.hu szerint javaslatot kell tenni az autópálya későbbi racionális kiépítésére (csomópontok, folyó pálya, határátkelő, pihenőhelyek, stb.) is. A dokumentációt 2×2 forgalmi sávos autópálya hatásaira kell elkészíteni és a környezetvédelmi engedélyt is erre kell kérelmezni.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.